21 történés 2021-ből

Arra gondoltunk, hogy összeszedünk 21 olyan eseményt a 2021-es évből, melyet érdemes blog formájában megosztani olvasóinkkal. Habár nagy tervek várnak ránk idén is, -és erről be is számolunk hamarosan- kicsit ugorjunk vissza az időben.

• 2021-ben megújult első irodánk és a kerámia műhely irodája. Intézményünk „főhadiszállása” az első iroda, hiszen itt található a vezetékes telefon, a számítógépek és Eszter is itt dolgozik, akihez néha-néha behuppanhatunk cseverészni egy mondatra. Az iroda eddig zsúfolt, és szűkösnek tűnt, de némi bútorátrendezéssel megnőtt a hasznos tér. Hasonlóan hátrébb, a kerámia műhely vadiúj asztallal és plafonig érő bútorrendszerrel bővült

• Gyönyörű lett a kert: füvesítettek, virágzó színes bokrokat ültettek a kertépítők

• Új foglalkozás keretein belül a Hungarikumokról beszélgetünk: vagy a segítők, vagy a sérültek, vagy együtt a segítők és sérült személyek 1 órás előadást tartanak péntekenként. Új foglalkozásunk a papírmerítés.

• Egyik ilyen témánk a 9 magyar kutyafajta volt, amihez szakmai segítséget Kalap Jakab előadóművésztől kaptunk, egy nagyon szórakoztató zenés-bábos előadásban. A közel egy órás előadáson rengeteget tanultunk és nevettünk, nagyon jól szórakoztunk. Erről az eseményről láthatják olvasóink a képeket

• Ebben az évben nagy hangsúlyt fektettünk a környezetünkkel kapcsolatos világnapokra, ezért interaktív programokkal és foglalkozásokkal töltöttük a Madarak és Fák napját, a Méhek napját, A víz világnapját és a Föld napját

• „Csillagcsoport”-on fiataljaink hat héten át gyógypedagógusok mellett személyiségfejlesztő foglalkozáson vettek részt

• Az idejáró személyek egészségmegőrző foglalkozásai bővülhettek további mentálhigiénés támogatással

• Új munkatársakat köszöntöttünk egy keramikus és gyógypedagógus kollegina személyében Erzsit és Hannát

• Tovább csatlakozott hozzánk István is, így már 39-en járnak a Fészekbe

• Új termékeink születettek: méhviasz kendőket készítünk, és karácsonyi csomagolóanyagokat pecsételtünk és értékesítettünk az Angyalfia vásáron. Ez azért igazán fontos, mert olyan sérült személyek is bevonhatóak, akik más termékelőállításba nem vesznek részt

uj termek a muhelyben scaled

• Az előállított termékek online értékesítésé is megkezdődött egy nagyon szép webshop segítségével

uj fotok az uj webshopon

• Kerítésünk hosszú ideje pirosra volt festve, 2021-ben szürkére festette az Önkormányzat

• A Hagyományok Háza együttműködése révén az idejáró személyek egy része kosárfonó foglalkozásokon vehetett részt

kosarfonas

• Lehetőségünk volt többször a segítőkkel közösen kirándulásokon részt vennünk és lelki napokat tartanunk

• Csapaterősítő programjaink között több kommunikációs tréningen és szupervízión is részt vehettünk

• A járvány ellenére többször tudtunk kirándulni menni, így tudtunk a Zoltán tóhoz, Zsámbékra, és helyben, a Pálos interaktív buszát is meglátogatni

• Idén lehetőségünk nyílt újra megjelenni az Angyalfia vásárban, miután két évig elmaradt a járvány miatt

angyalfia

• Az akkreditált, támogatott foglalkoztatás a Nézz Más Szemmel Nonprofit Kft.-vel közösen valósul meg.

• 2021-ben megkaptuk újra 10 évre szóló működési engedélyünket

• Az alapítvánnyal kapcsolatos lehetőségek és a támogatott lakhatás mint cél, egyre jobban körvonalazódik

• 10 éves lett a „Fészek” Fogyatékosok Nappali Ellátója 😊

2022 sok újdonsággal szolgál, amiket alig várunk. Reményeink szerint ebben az évben eljuthatunk nyáron táborozni, és év közben kirándulni.

Tetszett? Akkor oszd meg, hogy más is elolvashassa.